Gyógyul6sz

Havi gyógyszer díja:kb.15.000,-Évi díja:180.000,-Mellékhatások díja:csillagos ég vagy halál.Válassz, a Te döntésed:szeretnél tenni önmagadért?

 

A gyógyulási folyamat 7 szintje

 

Két elsődleges alkotóelemet találunk, melyek kulcsként szolgálnak gyógyulásunk kibontakozásához. Ez a két alap összetevő szükséges ahhoz, hogy a legtöbbet hasznosíthassuk személyes gyógyulási folyamatunkból.

Az első alkotóelem a gyógyulási folyamat személyes élettanulsággá alakítása. Egy betegség megtapasztalását sokszor átszínezik kisgyermekkori elképzeléseink arról, hogy „betegnek” lenni annyit tesz, mint hogy valami nincs rendjén velünk. Fontos különbséget tennünk a betegség régi negatív felfogása (amellyel felnőttünk), és a benső megtapasztalás közt, amellyel élünk a betegség folyamán. Sokat tanulhatunk egy betegségből, ha elsődlegesen tanulási folyamatoknak tekintjük. Mivel a betegség élménye próbatétel számunkra, hogy ne essünk vissza múltbéli, régi felfogásunkhoz, fontos emlékeztetnünk magunkat az új szemléletre, amely szerint azt keressük, hogy miként éljünk.

Gyógyulásunk során visszatagolódunk, illetve visszahozzuk eredeti kötődésünket mélyebb önvalónkhoz. Vissza-tagolódni annyit tesz, mint tagjainkat vagy részeinket összehozni, össze-tagolni, össze-kötni. Amikor áthaladunk a gyógyulási folyamat minden egyes szintjén, elfog bennünket a kísértés, hogy visszatérjünk a régi útra, régi ítéleteinkhez, régi szűklátókörűségünkhöz. Sok gyógyító munkát kell fordítani arra, hogy kitartóan az új felfogás felé haladást válasszuk, függetlenül attól, milyen hangosak bennünk a régi, veszélyt kiáltó hangok.

A második alkotóelem a részletekbe menő őszinteség önmagunkkal, különös tekintettel személyes szükségleteinkre. Fontos belátnunk, hogy igenis vannak személyes szükségleteink, fontos megértenünk, hogy igenis rendben lévő, hogy vannak,és fontos, hogy felkutassuk és tudatosítsuk magunkban, mik azok. Sokan nem ismerjük fel igai igényeinket. Alapvető fontosságú, hogy minden szinten megtaláljuk igényeinket, és azokat valóra váltsuk. Türelem és önvizsgálat szükséges ahhoz, hogy felfedezzük igazi szükségleteinket.

Igényeinknek létezésünk minden szintjén eleget tenni nagyon fontos a gyógyító folyamatban, mert belső szükségleteink közvetlenül kapcsolatban állnak azzal, hogy mindenek előtt hogyan betegszünk meg. Igazi szükségleteink nem teljesülése annak közvetlen eredménye, hogy nem a szerint élünk, akik valójában vagyunk. Ha kibontakozó személyiségfejlődési folyamatunk bárhol és bármikor megtorpan, ott a meg nem valósult szükségletek nyomán fájdalom alakul ki. E benső pszichés terek felfedezése életenergiával telíti e területeket.

 

Lássuk ezt a folyamatot egy igen gyakorlatias szempontból: az energiamező szintjei és az e szintekkel összhangban lévő szükségletek szempontjából. Az energiamező közvetlenül kapcsolódik a lét fizikai, érzelmi, szellemi és lelki szintjeihez, és azokat fejezi ki. A mező minden egyes szintje az élettapasztalat egy szintjével asszociálódik.

A benső isteni akarattal, elköteleznünk magunkat, hogy igazat mondunk, és a szerint élünk.

 

Szükségleteink az auramező egyes szintjein:

 

Első: Egyszerű fizikai kényelem, kellemesség és egészség

Második: Ön-elfogadás és önbecsülés

Harmadik: világosan, líneárisan és racionálisan megérteni a helyzetet

Negyedik: szeretetteli érintkezés a családdal és a barátokkal

Ötödik: harmóniába kerülni

Hatodik: istenszeretet és szellemi élmény

Hetedik: az isteni elméhez kötődni, hogy megértsük a világmindenség mintázatát

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 23
Heti: 34
Havi: 135
Össz.: 219 761

Látogatottság növelés
Oldal: A gyógyulási folyamat 7 szintje
Gyógyul6sz - © 2008 - 2024 - gyogyitasenergiai.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »