Gyógyul6sz

Havi gyógyszer díja:kb.15.000,-Évi díja:180.000,-Mellékhatások díja:csillagos ég vagy halál.Válassz, a Te döntésed:szeretnél tenni önmagadért?

                                               Parapszichológia felsőfok I.

 

 Az anyag uralása: elsősorban türelem és nyugalom, kitartás, pontosság.

A gyakorlatokat lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban kell elvégezni.(Ha nem megy ,lehet bármikor, de lehetőleg mindennap).

Testünkből állandóan egy ódot sugárzunk ki. Ez a fizikai és akarati tulajdonságaink hordozója.

Ha valakit szeretnénk befolyásolni, akkor tudat nélkül is rásugározzuk az ódikus emanációt. Mivel sok az akaratlan izommozgásunk, ezért ez a sugárzás megszakad, ezáltal az erőátadás intenzitása is csökken.

  1. Gyakorlat: egyenes testtartásban ülj egy asztalhoz. A sarkak és a térdek szorosan egymás mellett. Mindkét tenyeredet tedd az asztalra úgy hogy hüvelykujjaid az asztal szélei alá kerüljenek. Szorítsd össze a kezeidet úgy, hogy a mutatóujjak egymásnak feszüljenek. Mielőtt végzed a gyakorlatot, előtte fejmagasságban a falon helyezz el egy képet kb.1-2 m távolságban , a témája számodra kedves legyen (pl. Krisztuskép).Majd szemléld ezt a képet a legnagyobb nyugalommal minden mozgás nélkül. Minden külső körülmény ki kell zárni! A gondolatod a csak a képen van!
  2. Legalább 15 percig kell tudnod csinálnod! E nélkül nem tudsz tovább lépni. Ezt az időt max. 30 percre kell majd felvinned.
  3. Gyakorlat: Tanulj meg „pókerarcot”vágni. Az arcjátékot mozdulatlanná kell tenned. Csak a szádnak szabad mozognia.

Egyenes, mozdulatlan tartással ülj le egy asztalhoz. Az asztalon egy tükör, amelybe 15 percen keresztül saját magadat nézed. Márványarc. A gyakorlat célja, hogy ha magadon tudsz uralkodni, akkor másokon is.(nem a rossz értelmében). Türelem és türelem!

Depresszió és idegesség ellen is kiváló! Önts egy pohárba egy-egy maroknyi borsót, lencsét,babot,rizst,gombolyíts ki fonalat. stb és öntsd össze és válogassd ki!Közben vegyél mély lélegzeteket és gondolj valami szépre. Ezt is 30 percig csináld.

Vagy végezz el olyan munkát amit nem szeretsz. Ezek a gyakorlatok mind a türelmet fejlesztik.

Az akaraterő fejlesztése: érintkezz olyan személyekkel, akik idegesítenek, nem szimpatikusak. (Ezt gyakorolhatod a házastárson, mindnyájunknak van rá lehetősége). A lényege, hogy a legszívélyesebben kell vele viselkedni. Ne feledd a hatalmasabb mindig nyugodtabb! Ezáltal a benső erődet fejleszted.

Tanácsok :evés előtt és után 2 órával ne végezd a gyakorlatokat, ne dohányozz és ne igyál alkoholt.

 

A teljes és mély légzés:

Mindkét kezed a tarkón , melled kidüllesztve,fejed kissé hátraszegezd. Orrodon át 5 mp lélegzel-testbe nyomni-5 mp vissztatartani-5mp kilélelgezni.7-szer megismételni. Időtartam emelése:7 mp-10-15 mp.

 

Mindig békével aludj el!  Figyeld meg este a napi „bűnlajstromodat”!

Reggel a légzésgyakorlat után kidüllesztett mellekkel járd végig a szobát 7-szer és közben megerősítéseket mondjál. Pl. jó vagyok ,bölcs és nemes egészséges, harmónikus  vagyok.

 

Egy kis elmélet:

 

Az egregor:

 

Egregor: minden,ami egy dologgal foglalkozik, egy egységet képez.

Két fajtája van: a mentális és az asztrális.

 

Mentális: egeregor pl. a kereszténység. Ugyanaz a hitvilág, ugyanúgy jár az eszük, ugyanarra a sablonra. Ugyanazt hiszik ugyanarról a dologról, és közösen létrehoznak egy mentális egregort, mondhatjuk úgy is, hogy a keresztény egregort, ahova mindenki becsatlakozik, aki mind ugyanazt hiszi, merít is, kap is belőle. Bármelyik vallás, bármilyen ideológia követői lehetnek, egy a lényeg, hogy hasonló legyen mint a többiek. A hit csak egyik megnyilvánulási formája.

Alapvetően a 4. dimenzió terméke, hiszen az ember két dimenzióban él egyszerre, a3. és a 4. dimenzióban. A gondolatvilág a 4. dimenzióé. Két dimenziót átfogó lények vagyunk , a 4. dimenziót is birtokoljuk. Határok nincsenek. Egy mentális egregornak nincs határa. Ez az egregor, mint információs halmaz tárolódik. Ezért ,ha valaki bárhol azzal a témával foglalkozik, az gondolati síkon a rendelkezésére áll.

 

Asztrális egregor: nem információkat tartalmaz, hanem érzelmeket. Helyi hatásként létezik. A 3. dimenzióben van. Úgy kell elképzelni, mint egy felhőt. Ez a felhő az indulati energiákat tartalmazza. Általában a solar plexussal vesszük fel.

Ez egy bizonyos terület ,ahol az emberek magukból energiát bocsátanak ki, és az mint egy felhő, ott kevereg.(ilye pl. a háborús terület). Mindenki, aki belerohan, ugyanazt az energiát felveszi és reprodukálja. Helyi hatások, ki lehet őket kerülni. Mint hatás, nagyon negatív dolog, mert ameddig létezik, ugyanazt kigenerálja az emberből. A helyi háborúkat sem tudják abbahagyni, mert az állandóan újragenerálja önmagát.

Egy egyén  érzi a felelősségét, amikor valamit tesz. Ha ezek az egyének tömegben vannak,feloldódik a felelősségérzés, mert nem érzik a  közvetlen visszahatást és olyan dolgokat tesznek meg, amiket egyébként nem tennének meg. Az ember pszichés gyengesége,hogy ha nem érzi maga mögött a pszichés kontrollt, akkor olyan dolgokat tehet, ami elképesztő.(PL. focimeccs).

Az asztrális egregornak is lehet pozitív hatása. Békeállapot, boldogság, nevetés. Ilyen található pl. A régi templomok belső felében, amiket még kimértek, hova kell építeni, nem pedig oda építették, ahol volt egy üres házhely. Pozitív sugárzó helyre építették. Aki megnyugodni megy oda,önmagában is nyugodt érzéseket gerjeszt.

 

Hipnó:

 

Erős érzelmi hatás:

Egymás gondolatainak megérzése gyakran kapcsolódik össze valamiféle erős érzelmi hatással, vagyis abban a pillanatban, ahogy megérezzük a másik fél gondolatait, azt valamilyen érzelem, pl. félelem, öröm vagy más hatás éri.

            Gyakorlat:

1.Gondolj egy kellemes eseményre, valamire, amit szívesen csinálnál, egy váratlan örömre, egészen addig, míg ez az örömteli érzés teljesen hatalmadba nem keül.

2.Gondolj valami még örömtelibb dologra. Várd meg, míg ez a gondolat teljesen hatalmadba nem kerít, míg egész tested elkezd remegni az örömtől és a boldogságtól.

3.Ezután néhány pillanatig gondolj valami hétköznapi eseményre, pl. házimunkára, vagy érdektelen feladatra.

4. Azután ,amilyen hírtelen csak tudod, ismét irányíts gondolataidat az említett örömteli eseményre vagy dologra, míg teljesen el nem tölt a boldogság érzése.

5.Amikor eljutottál ebbe az intenzív , boldog állapotba, gondolj arra (szavakban vagy képekben), amiről azt akarod, hogy a másik személlyel megtörténjen.

Ha az illető jelen van,(ne vegye észre!) közvetlenül fordulj felé. Ha esetleg bármilyen tárgy ,amit használ a kezedbe veszed, nagyobb a hatás.

Ha betartod az 5 lépcsőfokot,gondolataid automatikusan és gyorsan fognak eljutni a másik személyhez.

            Gyakorlat:

Erős koncentráció:

Nem könnyű,próbálj meg 30 mp-ig csak egy gondolatra figyelni. Irányítsd jobb kezed ujjaira a figyelmed. Érezd az ujjizmok  legapróbb összehúzódását, a vér lüktetését. Koncentrálj az ujjaidra. Nehéznek, fáradtnak érzed. Az ujjaid a legnehezebbek a testeden……Mikor ez sikerült, próbáld meg az ellenkezőjét. Felejtsd el az ujjaidat, ne figyelj és ne gondolj rájuk, mintha nem is létezne. Néhány perc múlva elfelejted az ujjaidat…Most gondolj az orrodra. Érezd az orrodon a nem létező legyet. Aztán felejtsd el az orrodat…Majd képzelj el egy tárgyat. Ha minél hosszabban meg tudod tartani,annál jobban tudsz majd hatni.

            Ha gondolatot szeretnél átvinni, mindig egyes szám első személyben beszélj.(magadban!) Tehát:én akarok változtatni a helyzetemen…

Aludj el! Minden akaratodat összpontosítsd, hogy az illető elaludjon. Egyre nehezebb lesz a szeme és lecsukódik. Utána ugyanígy felébreszted, de magától is felébred.

 

Ki a beavatott és mi a beavatás?

 

  A beavatott

Olyan valaki, aki megszerezte a misztériumokban kapható tudást, és az előírt próbákat sikerrel kiállotta. Többfokú beavatott van.  A beavatott kilép a fejlődés rendes menetéből, hogy rövidebb, meredekebb és ezek következtében nehezebb útvonalon haladjon az emberi tökéletesség felé.

 

A beavatás

Bebocsátás a misztériumok tudásába, a tudat meghatározott kiterjesztése. A fejlődés a tudat fokozatos kitágulását jelenti. Ez bizonyos meghatározott törvényekkel összhangban történik, és megvalósuló része a vallás mélyebb tanításának abból a célból, hogy a tanítványt a szellemi előrehaladáshoz vezesse, a végső tökéletes célja felé.

             Mint ahogy a világegyetem folyamataiban is vannak határozott fokozatok, épen így vannak ilyenek a szellemi természet fejlődésében is. Mindegyik új fokozatok egy beavatás jelez, amely nemcsak új tudást tár fel, hanem bizonyos, a fizikain túli erőkön való hatalmat is adományoz. Ezért a legszigorúbb feltételek vannak kiróva a jelöltre, és csak azok kapják meg a magasabb rendű tanítást, akik eltávolítottak minden önzést. Bármely így kapott mentális hatalomnak önző célokra való felhasználása súlyos következményekkel járna a törvény megszegőjére.

            A beavatás természetesen beavatót is megkövetel. Jóval előbb, még mielőtt az ember a világosság felé törekedve felfogná a beavatás lehetőségét. Tanítója a magasabb világokban már gyengéden őrködött felette, felkészülve arra az időre, midőn az illető a jövőbeli fejlődése során már érdemessé válik a tanítványságra. Fejlődésének folyamán, mialatt fizikai teste álomban van, bemutatható az asztrális világban mint próbatanítvány. A próbára bocsátás ideje rendszerint hét év. A mindennapi fizikai életében többnyire nincs is tudatában próbára bocsátásának. Ha ezt az időt kielégítően kitöltötte, a következő fokozat az elfogadott tanítványság lesz, és az összeköttetés a Tanítójával sokkal szorosabbá válik. Még egy időszak után, ha eredményt ér el, még bensőbb kapcsolatba kerülhet vele,és azt a fokot éri el,amit a  Tanító Fiának neveznek. Ezek a fokozatok személyesek közötte és a Tanítója között, de van még egy összeköttetés, melybe belekerül,és azaz Adeptusok Testvérisége. Ez a Testvériség csak akkor enged valakit a sorai közé, ha az képesítette magát az első beavatásra. Ez olyan vizsgának felel meg, amilyen az oktatásban az érettségi és a sikeres egyetemi felvételi. Az egyetemi gyakorlat vége az lesz az Adeptusság. Négy egy egymásra következő beavatás van, amelyek után az ember Tanítóvá lesz. Elérvén a legmagasabb fokot az erkölcsi fejlődésben.

            Az első lényeges dolog a gondolat ellenőrzése. Tisztaság, igazmondás, együttérzés is szükséges, mielőtt a Tanító figyelmét magára vonhatja. A megpróbáltatások és próbatételek a mindennapi életből valók.A tanítványnak minden segítség nélkül kell dolgoznia.

            Elfogadás után a „tulajdonképpeni”ösvényen bizonyos fokú eredmények elérése szükséges.:

            1.Megkülönböztető képesség

         2.Közömbösség a világ dolgai iránt

            3.A mentális tulajdonságok hatos csoportja:

  • Az elme ellenőrzése
  • A test és az érzékek ellenőrzése
  • Türelem
  • Állhatatosság
  • Hűség
  • Egyensúly
  1. A felszabadulás utáni vágy (Az ember most már kész a beavatásra)

 

Első beavatás

Minden illúziót meg kell semmisíteni a személyes énre vonatkozóan, a tudással a kétkedést kell megszüntetni és minden előítéleten felűl kell emelkedni.

 

Második beavatás

 A tanítvány megtanúl működni a finomabb világokban és a gondolatokat a gondolat síkján átadni. Ha a belső képességek már kifejlődtek, a tanítvány készen áll a következő fokozatra.

 

Harmadik beavatás

Az ember egységet valósít meg a Legfelsővel. Tudatosan tud működni azokon a síkokon, ahol a tudatot mint egységet lehet érezni A földi vágyak utolsó foszlányának is el kell tünnie. Az elkülönültséget levetve, az ember eléri a

 

Negyedik beavatás

Ekkor leveti az utolsó öt bilincset:

            1.a vágyat a formák világában

            2.a vágyat a forma nélküli világban való élet után

            3.a gőgöt

            4.az ingerlékenységet

            5.az illúziót.

Az embernek nem kell többé újraszületnie. Tudása mindent magában foglal bolygóláncunkra vonatkozóan. Tetszése szerint beléphet a Nírvánába, megvilágosodik ,üdvözül.

Ötödik beavatás

Az ember Asheka, beavatott lesz. A „Hét Ösvény „nyitva áll előtte. Tökéletesen szabad.

 

A telepátia tudománya I.rész

 

A telepatikus kölcsönhatások szinterei.

 

A telepátia fogalmát elemezve pontosan meg kell érteni, hogy a természet bármely teremtményének éteri teste a test szubsztanciális formájának alkotórésze, de nem szilárd fizikai formájának, hanem annak, amit az ezoterikusok formaképző (morfogenetikus) szubsztanciának neveznek. Isten fogalmát az egységes élet jelölésére alkalmazzuk, amely bármely formát életre kelt a külső objektív síkon. Ezért az éteri vagy energia test az ember esetében szerves alkotórésze a bolygó éteri testnek, következésképpen naprendszerünk éteri testének. Közvetítésén keresztül minden ember össze van kötve az egységes élet parányi és hatalmas megjelenési formáival is. Az éteri test funkciója, hogy energiaimpulzusokat fogjon fel és ezen impulzusok vagy erőáramlatok hatására aktiválódjon. Az éteri test valójában energia. Erővonalak vagy parányi energiaáramlatok milliárdjaiból áll, melyek kapcsolódnak az emócionális (asztrális )testtel, a mentális testtel és a lélekkel, amelyek koordinálják őt. Ezek az energiaáramlatok hatnak a fizikai testre, vagyis aktiválják azon energiatípus erejének és természetének megfelelően, amely az éteri testet bármely konkrét időben ellenőrzése alatt tartja.

            Ezért az értelem által elindított energia az éteri testen keresztül áramlik át. Az emberiség mint csoport, tudattalanul reagál az univerzális elme utasításaira. Ez a reakció jelen korunkban bonyolódik a csoportos eszmék iránti fogékonysággal-ezt közvéleménynek is nevezik-, amely az ember gyorsan fejlődő mentalitásából ered. Az emberiség nagy családjában vannak olyanok is, akik a Gondolkodók belső csoportjával állnak kapcsolatban, azokkal, akik az isteni cél megnyilvánulásának, a Nagy Terv szubjektív oldalról történő ellenőrzésének érdekében dolgoznak a mentális anyagon.

            A Gondolkodók ezen csoportja hét alcsoportra oszlik, és három hatás és más élet vagy tudatfeletti teremtmény vezeti őket: Manu, Krisztus és Mahacsonan, a beavatottak és az adeptusok elméjén keresztüli ráhatás módszerének leggyakoribb alkalmazása útján. Abeavatottak értelemszerüen hatást gyakorolnak a tanítványokra, a tanítványok pedig, mindegyik a saját helyén, teljes felelősségükkel kidolgozzák koncepcionális terveiket, és igyekeznek a lehető legtöbbet megvalósítani ezekből. Végbemegy a rezgések sebességének csökkenése mindaddig, amíg le nem lassulnak annyira, hogy hatást gyakoroljanak a fizikai sík anyagára, és ezen keresztül kialakítsák a fizikai síkon a szükséges effektusokat. Eddig a tanítványok önállóan rengeteget dolgoztak, kivéve az egymás közötti karmikus kapcsolatokat. A telepatikus együttműködés a Hiearchiában főleg a beavatottak, adeptusok eszköztárában volt jelen, akár megtestesülésben, akár azon kívül, a tanítványaikkal való kapcsolattartásban vagy egyéni munkájukban.

            Most azonban lehetségessé válik ilyen telepatikus kapcsolatok megteremtése a tanítványok között is a fizikai síkon. Ezek a misztikusok , bárhol is legyenek egymással  kapcsolatot tudnak teremteni. Valamely alapvető misztikus eszme, igazság felismerésének újabb eleme hirtelen többek által válik felismertté egy időben,és senki sem sajátíthatja ki a felfedezést.. Egyre több elmében regisztrálódik az igazság. Úgy tartják, hogy az emberek bekerültek az univerzális elme belső gondolati áramába, azonban gyakorlatilag és technikailag egyáltalán nem így van. Az univerzális elmétől származó információt a bolygói Hiearchia valamely tagja felfogja, akinek ezt mentális képessége és eszköztára lehetővé teszi, és az adott fény pillanatok alatt a munkálkodó adeptusokhoz jut. Ez új eszmét, új felfedezést, új ismereteket jelent az adeptusok csoportjában (természetesen telepatikus úton) ,és a megvitatás után tanítványaik is tudomást szereznek erről Közöttük találni olyat, aki gyorsabban ,elhivatottabban fogja fel ,mint a többiek. Ő lesz az, aki világos elméjénél és a létrehoz gondolatformák hatalmánál fogva hatást gyakorol mások elméjére, akik már úgy fogják ezt fel, mint saját koncepciójukat., erősen megragadják, mintha sajátjuk lenne, és megvalósítják azt. Ez a  különös irányultság és az automatikusan megjelenő felelősségérzet arra kényszeríti őket, hogy minden energiájukat ezen koncepció megvalósítására fordítsák, védjék és terjesszék a gondolatformákat.

            A tanítvány feladata az, hogy gyújtópontja legyen a fizikai síkon a sajátos energiaáramlatnak, ahol is vonzóerőközponttá válik, és magához vonzza a hasonló eszméket, gondolatáramokat, amelyek önállóan rendelkeznek elég erővel, hogy az emberi tudatra hatást gyakoroljanak. Egységben az erő!

 

A telepatikus kapcsolat törvényei

 

1.törvény

A telepatikus kapcsolat képessége magából a szubsztancia természetéből fakad.

2. törvény

Sok elme együtt működésének eredményeként születik az egységes gondolat, amely már elég erős ahhoz, hogy az agy képes legyen felfogni.

 

Az egyik törvény a szubjektív aktivitást, a másik az objektív megnyilatkozást irányítja. Ha valami úgy képes működni elméje tudatában, hogy nem érzi agyának vagy érzelmeinek akadályozó hatását, felfedezi a mentális principium egyetemelegességét, amely a lélek tudatának első exoterikus megnyilvánulása. Ekkor belép az eszmék világába,és elméje érzékelő rendszerén keresztül információkhoz jut. Majd később olyan embereket keres, akik nyíltak ezen eszmék befogadására, és egyidejűleg reagálnak a mentális impulzusokra. Egyesülve velük felfedezi a kapcsolatot.

            Az első törvény megértése az elmében, vagyis a mentális testben hozza meg az eredményt. A második törvény megértése a kisebb vevőkészülékben, az agyban lesz eredményes. Ez az ember saját mentális reakcióinak erőltetésével és a hozzá hasonlókkal való együttműködés során érhető el.

            Csakis azok, akik valamilyen mértékben ismerik a koncentráció és a meditáció értelmét, képesek határozottan a fényben tartani értelmüket, megérteni az első törvényt, felfogni a gondolatok által irányított energiák kapcsolatát, amelyek egyik vége valamelyik átszelemült Gondolkodónál van, a másik annak a szolgálni kívánónak az elméjében, aki öszhangban kíván lenni azokkal a gondolati folyamatokkal, amelyek a világ megmentésének kulcsát hordozzák.Az irányított gondolatenergia forrása a Gondolkodó, aki képes behatolni az isteni elmébe azután, hogy transzcendeltálta saját emberi korlátait. Az ember, mint  a gondolat által irányított vevőkészülék, exoterikusan szólva az, aki egyensúlyba hozta agyát, elméjét és lelkét.

            A mindenütt létezés tény, a természet törvénye, és azon alapul, hogy minden forma éteri teste a világ éteri testét alkotja és ezáltal a minden tudást teszi lehetővé. A bolygó teremtő vagy Logosz éteri testje saját irányított akaratával aktiválódik. Az energia az ő gondolatformájának a terméke, amely energiatestében és rajta keresztül működik. Ez a gondolatforma testesíti meg a világ célját. Az élet ember előtti formáit, de az emberi formákat is, egészen az értelmes emberig az isteni gondolat azt energiatesteken keresztül irányította, amelyek az egész alkotó részei. Az irányításra való reagálás azonban tudat nélküli. A haéadó emberiség, a misztikusok és bölcsek sokat tudnak az elméről, amely evolúció folyamatát irányítja. Amikor ez az ismeret elterjed,és az egyéni elme tudatos kontaktusba kerül Isten elméjével, amely  hierchaia adeptusainak megvilágosodott elméjén keresztül nyilatkozik meg, megtapasztaljuk a mindentudás megállíthatatlan fejlődését.. ez a telepatikus együttműködés valódi fejlődése. Tükrözi azon kiválasztott lelkek számbeli növekedését, akik végül is a világ vezetőivé válnak, a népek elismerik rátermettségüket azon koordináció alapjánm, amelyet megteremtettek:

 

            1. Az unuverzális elmével

            2. saját egyéni elméjükkel, amelyet a lélek tudata világosított meg

            3. agyukkal, amely az egyéni elméjükre reagál

4..és azok csoportjával, akiknek agya és elméje egybehangzó ,és telepatikus kapcsolatban állnak velük.

Ami a tanítványokat és az úton elindulókat illeti, feltételezető, hogy elméjük valamilyen szinten a lelkükre hangolódott, és annyira kiegyenlítődtek, hogy a lelkük, elméjük és agyuk koordináltak, és egységben kezdenek műkdni.

 

A telepatikus munka fajtái:

 

1.Ösztönös telepátia

 

A fejeletlen emberi lények, a nem gondolkodók is rendelkezhetnek telepátiával, sőt gyakran rendelkeznek is, de csak a napfonaton keresztül képesek dolgozni. A kölcsönhatás a két napfonat központ között megy végbe. Következésképpen az ösztönös telepátia az érzelmek által irányított emberhez kapcsolódik. Állandó kisugárzást bocsátanak ki a napfonatból, amely az állatvilágban mint ösztönös agy szerepel. A telepatikus kapcsolat ezen fajtája az ember állati ösztön” természetén alapszik, aminek egyik bizonyítéka az anya és a gyermeke kapcsolata. A telepátiának ezt a fajtáját használják a spiritiszta szeánszokon, amikor a médium tudattalanul teremt telepatikus kapcsolatot a körben ülő emberekkel, akiknek érzelmei, gondjai, bánatai és kívánságai nyitottá válnak és úgymond kiolvashatók. A médium a körülötte ülők ugyanazon az egy központon keresztül működnek. Az ilyen médiumoktól a magasan fejlett, mentálisan polarizált személyek semmit sem fognak tanulni, és valószínűleg csak torz információkat fognak kapni.

            A telepatikus kapcsolatnak, amelybe a napfonat aktívan bekapcsolódik, két fajtája van:

            1. Napfonatból a másik ember napfonatához két emócionális ember között,akiket érzelmeik irányítanak, és alapvetően fizikai és érzelmi (asztrális) testeikben összpontosulnak

            2.A napfonat irányította ember és a magasabb típus között, akiknek a napfonata aktívan működik, de a torokcsakra is életre kelt. Ez a típus két helyen regisztrálja a telepatikus kapcsolatot ha a „napfonat ember” által küldött gondolat-érzelem egy kevés mentális szubsztanciát hordoz.

            A későbbiekben, amikor a csoportos telepátia során a magas szellemiségű érzelmek, áldozatkészség, szeretet, haladásra való törekvés kerülnek előtérbe, a telepatikus átadás központja a szív lesz. A kapcsolat szívből- szívbe, az egyik csoportszívből a másikba tart. A gyakran hangoztatott mondás, hogy a „szív a szívhez szól”, manapság nem érvényes, de valamikor majd megvalósul. Napjainkban a beszélgetések a napfonatok között történik.

 

Mentális telepátia:

 

Elmétől elméhez irányuló kapcsolat.

Minél inkább eltűnnek az emóciók erős vágyak, annál pontosabb a munka. Minél inkább kívánjuk a telepatikus munkában a sikert, és félünk az esetleges sikertelenségtől, annál biztosabbak lehetünk az eredménytelen kísérletben. A függetlenség, a „nekem teljesen mindegy”az eredmény szemlélet reális eredményeket ígér. A tanulónak fel kell ismernie és analizálnia kell a különböző erőtípusokat. Meg kell értenie, hogy az információ vevőjének azon kívánsága, hogy információhoz jusson, olyan energiaáramlatokat kelt, amelyek elzárják, eltaszítják azt, ami kontaktust keres, pl. kapcsolatkeresésre irányuló gondolatot. Ha ezen gondolatok egyformán erősek, létrejön a bumeránghatás, és saját központjaikba térnek vissza.

            Ez magyarázza a következőket:

            -a kisugárzó vagy átadó emberek sikertelenségét, akiknél a ráhatás erős vágya visszahúzza magához a kiinduló gondolatot.

            -vevő emberek sikertelenségét, akiknél eredményes vétel intenzív vágya olyan energiaáramok kisugárzását kelt, amelyek a feléjük áramló energiákat blokkolják, és eltaszítják a kiindulási pontba, ha pedig ezt tudják ,és törekszenek megfékezni ez irányú vágyaikat, szintén olyan elnyomott vágyenergiákkal veszik magukat körül, amelyek megakadályozzák a kapcsolatot.

            Feltétlenül szükséges azt is elfogadni, hogy csak akkor kapunk kielégítő eredményeket, ha a megfelelő központokat tudatosan használjuk. Pl. ha az emócionális egyén, aki főként a napfonatot használja, megpróbál egy mentális emberrel kontaktust teremteni, csak félreértés lesz a vége. Mindkét fél más központokat használ. A egy típusú erők felé nyitottak a más tipusú felé zártak. A mentálisan polarizáltak a hasonló rezgésekre érzékenyek ha telepatikus kapcsolatot szeretnének teremteni, de az egyik fél emócionálisan feszült, már nem fog sikerülni a kapcsolatfelvétel, de akkor sem ereszti magához a benyomásokat, ha valamilyen gondolatforma fogja szoros gyűrűbe. A függőség hiánya,felszabadultság szükséges feltétele a kapcsolat létrehozásának.

            Mindazok akik a tanítványság útjára lépnek, és fejközponton keresztüli meditációt szeretnék alkalmazni, előtte a lélek hatalmát kell megtapasztalniuk.

A telepatikus érzékeket kidolgozó tanítványokat az alábbiak befolyásolják:

-tudathordozó testeik közül melyik a legaktívabb, ami megmutatja, hogy szubjektíven hol tőltik a legtöbb időt.

-melyik központjuk a legaktívabb, amelyen keresztül a legkönnyebben tudnak alkalmazkodni az életkörülményekhez, tehát hol van életenergiájuk gyújtópontja, és érzelmi energiájuk hol maximalizálódik.

 

Intuitív telepátia:

A telepatikus munka harmadik fajtája a lélektől lélekig létrejövő kapcsolat. Ez a telepátia legmagasabb fajtája, ami az emberiség számára még megvalósítható. A z a típusú kapcsolat, amely megteremti a magas szellemiségű írásokat, szentírásokat, megvilágosító kinyilatkoztatásokat, átszellemült szónoklatokat, a szimbolizmus nyelvét.

             A telepatikus kapcsolatok csoportos formájának legalsó megnyilvánulása a tömeg-vagy nyájtelepátia. Az ösztönös telepátia, amelyet a madarak, az állatcsordák vándorlásának titokzatossága, valamint a természeti népek, kevéssé civilizált népcsoportok információt közvetítő képessége bizonyít, mind a belső szellemi valóság alsó szintű megnyilatkozásai. Ennek az ösztöntelepátiának közte fokozata, amely a napfonat reakcióin alapul, a modern tömegpszichológiában és a közvéleményben is megfigyelhető. Jellemzője az emócionalitás, megfontolatlanság, asztralitás,, a kifejezés képlékenysége, ami változik,és idővel átgondolt közvéleménnyé alakul át, de ez lassú folyamat. Eközben bekapcsolódik a torok-és a homlokközpont is.

Most nézzük részletesen:

Ösztöntelepátia :Olyan energiaátadáson alapul, amely az egyik éteri testből indul ki ,és egy másik éteri testre gyakorol hatást. A kommunukáció közege az összes test éteri szubsztanciája, amely szükségszerűen egy a bolygó éteri szubsztanciájával. A napfonat körüli terület érzékeli az éteri energiát, hiszen az éteri test adott területe „érintkezik” az asztrális testtel, az érzékelés testével. A napfonat mellett található a lépközpont, amely a prána beáramlásának helye. A lemúriai időkben volt a kommunikáció célja és eszköze az éteri kontaktus, a ég kialakulatlan gondolkodás és beszéd helyett. Az ilyen kommunikáció során a benyomások két fajtáját alkalmazták, amelyek az önvédelmet és a fajfenntartást biztosították. Ezen ösztöntelepátia felső formája az,amelyet gyakran használunk a  következő kifejezésben is: „Nekem az az érzésem, hogy…”.Ez inkább már a napfonaton keresztül hat. Az asztrális-tehát nem éteri-érzékelés vagy érzéki telepátia az atlantiszi kommunikáció módszere volt és végeredményben bekapcsolta a napfonat központot, mit vevőkészülékként. Az adókészülék kisugárzása a rekeszizom egész területe. Szükségszerüen az energia felhalmozás és energia kisugárzás erőhullámai itt hatottak. Az információ kisugárzás viszonylag széles területe általános elosztórendszer is volt. A benyomás felfogása, érzékelése kisebb területre összpontosult, a napfonatra. A ok abban rejlik, hogy az Atlantisz idején az emberi lény még képtelenvolt gondolkodni abban az értelemben amit mi ez alatt értünk. A test alsó részében, számunkra nehezen felfogható módon uralkodott az érzelem. Az egyedüli gondolati közlés, amire a kisugárzó képes volt, az a gondolatforma, ami a vevő nevét és a közlés tárgyát megnevező kifejezést tartalmazta. Ez a gondolatcsíra elrepült a célig és a napfonat erős „érzékelő készüléke”mágnesként magához vonzotta az érzetbenyomásokat. Magába gyűjtötte és ezáltal egybekapcsolódott az átadóval. Ugyanez a folyamat valósul meg akkor is , amikor az anya megérzi, hogy gyermeke veszélyben van. Néha még a konkrét figyelmeztetésre is képes ösztönös szeretete révén. A napfonat működésbe lép a vevőnél, a rekeszizom egész területe pedig a közlés kisugárzójával.

 

Mentális telepátia:

Manapság az emberben az ösztönös és a mentális telepátia keverékével van dolgunk. A mentális azonban csak nagyon ritkán és csak művelt rétegekben mutatkozik meg. Az emberek többségére az ösztöntelepátia a jellemző. A mentális főleg a torokközpont bekapcsolódásán át működik, de egy bizonyos szívaktivitás jelen van, a napfonat mindig aktivált. Innen ered minden problémánk. Gyakran az adó közlését a torokközponton keresztül irányítja, a vevő viszont az információ felvételére a napfonatot használja. Ezzel találkozunk leggyakrabban. A tanítványok a torokközponton keresztül közli, a vevők a napfonattal fogják fel. A torokközpont minden alkotó tevékenység központja. Ezért javasoljuk a meditációkat, amelyek aktivizálják a szívközpontot és összekötik a fejközponttal az ezerszirmú lótusszal.

 

Intuitív telepátia:

A tanítvénység egyik vívmánya. Az igaz meditáció gyümölcse. Aktiválódik a fej és a torok területe: a fejközpont amely a felső forrásokból kapja a benyomásokat, az ádzsna központ az eszmék intuitív benyomásainak vevője. Amely képes továbbadni, amit érzékelt felhasználva a torokközpontot, mint a gondolatok alkotóformáját és mint az intuitív énből felfogottak megtestesitőjét.

            Ezért nyilvánvaló, hogy a központok aktív állapotának felismerése elengedhetetlen.

            Minden ami megjelenik az emberi tudatban mindig megtalálja az analógiáját a fizikai síkon,és ez vonatkozik a telepátiára is.

 

 

A telepatikus munka különböző fajtái:

 

1. Napfonatból –napfonatba

Erről már volt szó. Szorosan kapcsolódik az érzelmekhez és nem hat a gondolatokra. Működteti az emóciókat (félelem, gyűlölet, harag, szeretet, vágy és még sok más tiszta asztrális reakciót.) Ösztönösen valósul meg a rekeszizom alatti területből.

 

2. Elméből –elmébe

Ez már lehetséges és több ember képes erre, mint ahogy gondolnánk. Ma még az emberek nem tudják, hogy honnan érkeznek a különféle mentális benyomások. Ami nagyon nehezíti sok ember életét, növeli a mentális problémákat.

3. Szívből-szívbe

A krisztusi szenvedésekben lesz része a tanítványnak. Ez az igazi, összetört szív, amely csak igen ritkán fordul elő. Semmilyen egyéni fájdalom, gyötrelem, sem betegség nem zudja előidézni, csakis a világért érzett aggódás, az emberiség betegségei miatti fájdalom, képes kiváltani. Általéban összetört szív alatt a napfonat központ zavarát értik, ami a teljes megsemmisítéséhez vezet és a fizikai síkon idegrendszeri zavarokban mutatkozik meg.

4. Lélekből-lélekbe

Az emberiség számára ez a legfelső lehetséges forma. Amikor az ember , mint lélek reagál más lelkekre, impulzusaikra, az átadott benyomásokra, gyorsan felkészíti magát a beavtásra.

Van még két formája a telepatikus lehetőségeknek. Ezek akkor jelennek meg, ha az előző négyet a tanítvány tudatosan gyakorolja.

5. Lélek-és elme között

Segítségével az elme „szilárdan megtartja magát a fényben”, majd ismereteket szerez a lélek tudatáról, természetéről. Ez a módszer az intuitív telepátia igazi értelme. A kommunikáció ezen típusában, a tanítvány elméje új szellemű eszmékkel gazdagodik, a Nagy Terv ismerőjévé válik, felébred benne az intuíció. Minden ami érzékelhető ,eléggé absztrakt, nehezen megfogalmazható. Ez a misztikus látás stúdiuma.

6. Lélek, elme és az agy között.

Ebben a stádiumban az agy a lélekből jövő benyomások vevője, de összekötő és átadó tényező egyben. A lélekből érkező benyomások, intuícíók, amelyek a szellemi háromságból érkeznek a lelken keresztül, gondolatokban formálódnak meg. A határozatlan eszmék és látomásokon amelyek ez ideig nem nyertek kifejezést, most megformálódhatnak és megtestesült gondolatformában eljuthatnak a tanítvány agyába. A tanítvány technikai fejlődése eredményeként ezen a módon képes hatni más tanítványok agyára és elméjére. Ez egy nagyon érdekes stádium. A helyes meditáció és a valódi felelősségérzet eredménye.

7. Tanító és tanítványa között

Okkult igazság, hogy egyetlen tanítvány sem férhet a tanító közelébe, amíg nem válik a szellemi benyomásokra fogékonnyá és nem lesz képes önálló aggyal és saját lelkével együttműködve cselekedni. Amikor már többé-kevésbé tudatos lélekkel képes dolgozni, a tanító a tanítvány lelkén keresztül csoportos eszmék benyomásaival léphet kontaktusba. Végeredményeként szellemi fejlődése során konkrét benyomásokat kap a tanítótól és tanulja a kontaktus technikáját. Később a tanítványok csoportjában egységes szintetikus gondolatformákat hoz létre és automatikusan egyike lesz a csoport tagjainak. Aki valódi ezoterikus érzékeléssel rendelkezik felfogja az információ rejtett tartalmát is.

8. Tanító és csoportja között

Ezzel a módszerrel oktatja a tanító saját tanítványait és dolgozik rajtuk keresztül. Egyidejüleg hatja át őket  valamely eszmével vagy az igazság valamely aspektusával, figyelve reakcióikat, megítéli a csoport együttes aktivitását és a reagálás egyidejűségét.

Az alkalmazott energia három típusa:

-szereteterő (nem szorul magyarázatra.)

-elme ereje

Az elme energiája képes a fénysugárban materializálódni.(lásd a gondolat teremtő ereje!)

-pránaenergia

Ez az energia az akarat eredményeként a szeretet magnetikus erejével reagál a két másik energiára és kontaktust teremt velük

-

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 11
Heti: 89
Havi: 601
Össz.: 219 222

Látogatottság növelés
Oldal: Parapszichológia tananyag IV.
Gyógyul6sz - © 2008 - 2024 - gyogyitasenergiai.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »